Amint bizonyára Ön is értesült róla, 2013. február 1-ig minden vállalkozás köteles olyan további adatokat bejelenteni a cégbírósághoz, amelyekre korábban nem volt szükség.

A 2012. március 21-e előtt alakult cégek esetében tehát be kell jelenteni

• az adott cégben vezető és más (pl. felügyelőbizottsági vagy igazgatósági) tisztséget viselő vagy egyébként a cégjegyzékben szereplő magánszemélyek adóazonosító számát és születési adatait, továbbá
• a cégek székhelyének és telephelyének/fióktelepének jogszerű használatát igazoló okiratot is.

A bejelentés elmulasztását a törvény komoly – max. 900,000 Ft.  – pénzbírsággal szankcionálja. Még ha arra kicsi is az esély, hogy ilyen jelentős pénzbírságot szabjanak ki a mulasztó cégre, ez sajnos nem zárható ki. Mindemellett azért is érdemes lehet egy pillantást vetni a régebben alakult cégek társasági szerződésére/alapító okiratára, mert könnyen előfordulhat, hogy ha már úgyis adatokat kell bejelenteni a cégbírósághoz, érdemes egy füst alatt aktualizálni a társasági szerződést is.

Hívjon bennünket a 354 0071 telefonon vagy írjon az info@szlavnits.eu címre és segítünk rendbe tenni a cégügyeit, hogy nyugodtan ünnepelhessen!

dr. Szlávnits László

Akarni kell a jogállamot –  javasolja a ma megjelent cikkében Sólyom László volt államfő és alkotmánybírósági elnök. Az írás Sólyomhoz méltóan, professzorosan bonyolult, kissé nehezen követhető, de minden szava igaz és telibe találó. Az alábbiakban – kissé egyszerűsítve és néhol szabadon értelmezve a szöveget – az általam fontosnak tartott részleteit adom közre.

Az alkotmánybíráskodás jövőjét tekintve is fontos a luxemburgi ítélet, amely a 62. életévüket betöltött bírókat kényszernyugdíjba küldő törvényt az uniós jogba ütközőnek ítélt a minap. Egy kormánytényező az ítéletet úgy kommentálta, hogy a luxemburgi bírói testület fejbe rúgta a döglött kutyát. Ezzel vélhetőleg azt kívánta mondani – a maga módján -, hogy a magyar alkotmányt majd a magyar alkotmányos rendszer érvényre juttatja, nem kell ahhoz az Európai Bíróság.  Valóban a magyar alkotmányos rendszernek kellene megoldania az alkotmány érvényre juttatását. Ehhez pedig az kell, hogy az Alkotmánybíróság érvényt szerezzen az alaptörvény lényegét adó, alapvető rendelkezéseinek azokkal az alkotmányba felvett részletszabályokkal szemben, amelyek ellentétesek ezekkel az.

Az Alkotmánybíróság ugyanebben az ügyben, korábban hozott  és szintén elmarasztaló döntése minimális többséggel, az elnök dupla szavazatával született. Az alkotmánybírák másik – a jelenlegi kormány által kinevezett – felének különvéleményei éppen az alkotmány értelmezésének és az alkotmánybíráskodás feladatának a ’90-es évek elején lefektetett alapjaival fordultak szembe. A kezdetekkor az út Európába vezetett. Az első Alkotmánybíróság mindent megtett, hogy meghonosítsa “a közös európai alkotmányos hagyományt”, és annak további fejlődésében részt vegyen. Ebben a munkában nem egyes konkrét szabályok vagy jogi megoldások átvétele volt a lényeg, hanem az alkotmánybíráskodás szerepének, súlyának, valódi feladatának megértése. A közös alkotmányos hagyomány nem normák tömege, hanem magatartás: az alkotmányosság akarása. A közös alapok befogadása éppen úgy, mint Európa pozitív válasza, Magyarország feltétlen jogállamként kezelése, először informálisan történt. De azután tagjelölti státuszunk és felvételünk az unióba legelsősorban ezen alapult. Európai uniós tagságunkkal azonban a helyzet megváltozott. A közös alkotmányos alapelvek már nem olyan ideálok, amelyeket a magunk módján, legjobb tudásunk szerint követünk. Ezek nagy része immár formalizálva, kötelező jogszabályként vonatkozik ránk, s betartásukat az unió kikényszeríti. Az Alkotmánybíróság felelőssége maradt, hogy ne kerüljön sor uniós kikényszerítésre. Ám az Alkotmánybíróság elsődleges felelőssége az alkotmányos alapok fenntartása, függetlenül a nemzetközi szankciós lehetőségektől. Ehhez “az alkotmányosság akarása” kell. S ebben az akarásban osztoznia kellene az alkotmányos demokrácia további őrzőinek is: az ombudsmannak és a köztársasági elnöknek is.

Világos, ugye? Nekem igen. Az alkotmánybírói méltósághoz nemcsak bársonytalár, tiszteletdíj és különleges előjogok, sofőrös limuzin, de kiemelkedő felelősség is jár. Take it or leave it – mondják erre a helyzetre Amerikában. A mostani magyar viszonyokra adaptálva: viseljétek a felelősséget és cselekedjetek ennek megfelelően, vagy köszönjetek le. Hogy az állatos hasonlatokat a fejberúgásosnál egy csöppet kulturáltabban folytassuk, azt mondhatjuk: most ugrik majd a majom a vízbe. Meglátjuk, mi történik nemsokára.

dr. Szlávnits László

Az ügyvédi hivatás a XXI. századra globálissá, de legalábbis európai dimenziójúvá vált.

A jogi csaták túlnyomó többségét ma is hazai bíróságok előtt kell megvívni és itt végérvényesen be is fejeződnek. Egyre több olyan helyzetek adódik azonban mostanában, amikor itthon sajnos nem sikerül ügyfeleink érdekeit megfelelően megvédenünk.

A jó hír az, hogy ma már nem kell ebbe feltétlenül belenyugodnunk. Ha kell, ügyfelünk ügyét tovább visszük az Emberi Jogok Európai Bíróságára, Strasbourgba.

• Ha a bírósági eljárás indokolatlanul hosszúra nyúlt, vagy
• sérült a tisztességes tárgyaláshoz,
• a személyes szabadsághoz vagy akár
• a gyülekezéshez és
• az egyesüléshez fűződő joga, indokolt esetben mód van arra, hogy kártalanítási igénnyel lépjünk föl a magyar állammal szemben.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárások költségmentesek és nem igénylik a kérelmezőtől, hogy személyesen Strasbourgba utazzék.

Ha úgy érzi, hogy panaszát a hazai fórumok előtt nem sikerült megfelelően érvényesítenie, írjon nekünk vagy telefonáljon és igyekszünk segíteni Önnek.

dr. Szlávnits László

A legutóbbi írásomban elkezdtük sorra venni azokat a legalapvetőbb emberi jogokat, melyek katalógusát az Emberi Jogok Európai Chartájában találjuk. Írtam már az élethez való jogról, a kínzás, a rabszolgamunka tilalmáról és a tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő alapjogokról.

1956 évfordulóján talán logikus, hogy ez a mostani bejegyzés a lelkiismereti szabadsághoz, a vallásszabadsághoz, a véleménynyilvánítás szabadságához és a gyülekezési joghoz fűződő alapvető emberi jogokról szól. Viribus unitis – együttes erővel minden könnyebb. Egyedül semmik vagyunk, közösen azonban a világot változtathatjuk meg – vélték a régiek és okkal.  Folytatás →

kezdi cikkét az Index és azzal folytatja, hogy számos perből egyszerűen kihalnak a pereskedő felek, olyan sokáig elhúzódnak a bírósági eljárások. Noha az igazságügyi kormányzat statisztikái a valóságot több árnyalattal is rózsaszínűbbnek látják mint mi, egyszerű halandók – de hát Churchill óta tudjuk, hogy a statisztika mi mindenre jó :-)  -, a gyakorló ügyvédek és ügyfeleik éppenséggel tudnának mesélni arról, hogy milyen lendületesen és hatékonyan zajlottak és zajlanak  Magyarországon ma is a polgári- és büntetőperek.

De ha nemigen tudunk mit kezdeni azzal, ha a bíróságok vontatottan folytatják az eljárásokat, mégis, van-e az emiatt kárt szenvedő ügyfélnek bármilyen lehetősége arra, hogy valahol, valamilyen formában mégiscsak kártalanítást kaphasson mindezért?

Igen, van. A vezető nyugat-európai államok még 1950-ben, Rómában írták alá az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt („Egyezmény”), melyhez aztán a rendszerváltás után, Magyarországgal együtt a volt szocialista országok, mára pedig valamennyi, a földrajzi értelemben vett Európában fekvő minden állam csatlakozott. Az Egyezmény tehát egy olyan nemzetközi jogi dokumentum, amely minden egyes európai államban – Andorrától, Azerbajdzsánon és Oroszországon át egészen Ukrajnáig – kijelöli azokat az alapvető, legfontosabb emberi jogokat, melyeket ezekben az országokban minden körülmények között, feltételek nélkül be kell tartani. Folytatás →

Az elmúlt napok a kedves, kisfiús mosolyú baltás gyilkos kiadása körüli adok-kapoktól voltak hangosak. Az ügynek inkább a politikai, mintsem a nemzetközi jogi vetülete vert erős hullámokat a honi és a nemzetközi sajtóban, de ez érthető, hiszen a morális kérdésekben – így vagy úgy – mindenki állást tud foglalni, míg a kiadatási ügy nemzetközi közjogi vonatkozásai ennél egy árnyalattal azért bonyolultabbak.

Abból érdemes kiindulni, hogy a modern, demokratikus berendezkedésű államokban a büntetőjognak már nem a bűn megtorlása és a bűnt elkövető emberen való elégtétel vétel a célja, hanem a társadalom megvédése a bűncselekményektől és az agresszív, bűncselekmények elkövetésére hajlamos egyénektől. A modern büntetőpolitika hisz abban, hogy van esély a bűnelkövetők „javítására”, arra, hogy újra jogkövető, a társadalom számár veszélyt nem jelentő polgárokká legyenek. Akiknél erre nincs reális esély – s ilyenek a legsúlyosabb, élet elleni bűncselekményeket elkövető bűnözők – azokat pedig hermetikusan el kell szigetelni a társadalomtól, hogy így csökkentsük a közösségre leselkedő veszélyt. Folytatás →

Kaptam egy öreg könyvet, amit lomtalanításkor, a Csörsz utcai járdára vetve talált a sógornőm. Látta, hogy olasz könyv, gondolta, engem biztosan érdekel, így fölvette, hazavitte, majd nekem ajándékozta. Folytatás →

Az ügyvédi kamarai Hírlevél 2012. február elejei számában indignálódott hangütésű mondatokat lehetett olvasni arról, hogy az egyes törvények alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. tv. ingatlan-nyilvántartást érintő rendelkezései között megbúvó 153.§ (9) és (11) bekezdései sajátos rendelkezéseket tartalmaznak. Folytatás →