Az ügyvédi kamarai Hírlevél 2012. február elejei számában indignálódott hangütésű mondatokat lehetett olvasni arról, hogy az egyes törvények alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. tv. ingatlan-nyilvántartást érintő rendelkezései között megbúvó 153.§ (9) és (11) bekezdései sajátos rendelkezéseket tartalmaznak. A (9) bek. előírja: „…az okiratnak – ahhoz, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgálhasson – tartalmaznia kell az érdekeltek megállapodását, a bejegyzett jogosult bejegyzést engedő feltétlen és visszavonhatatlan nyilatkozatát.” A fölösleges szócséplés elkerülendő lényegre törően kérdezem: mitől több a feltétlen és visszavonhatatlan nyilatkozat annál, amit a jogszabályhely 2011. dec. 31. előtt tartalmazott, ti. a bejegyzett jogosult bejegyzést engedő nyilatkozatánál? Annak idején az egyetemen tanultunk olyat, hogy a jogszabály értelmezését az interpretatio grammaticával kell kezdeni. Ha még ma is érvényes ez a szabály, akkor azt kell megnézni, hogy létezhet-e olyan bejegyzést engedő nyilatkozat, mely a bejegyzés valójában mégsem engedi meg? Bátran kijelentem, hogy szerintem ilyen nincs: ha ugyanis a tulajdonosváltozás bejegyzését feltételhez köti a nyilatkozattevő, akkor az nem bejegyzést engedő nyilatkozat. Nyilatkozatnak ugyan nyilatkozat, de hogy bejegyzést nem engedő, az biztos. Innen: ha ez a korábban hatályos megfogalmazás is pontosan ugyanazt jelenti, mint a 2012. január 1. utáni szöveg – amely megköveteli a feltétlen és visszavonhatatlan szavak szereplését az okiratban -, akkor csak az a kérdés, hogy mi volt a célja a módosításnak? Milyen pluszt tesz hozzá a jogbiztonsághoz ez a módosítás? Ezt a kérdést a kollégák engedelmével nyitva hagyom.

Van azonban ennél egy komolyabb problémám is a hivatkozott 153.§-sal, nevezetesen ennek (11) bekezdésével. Ez úgy szól, hogy „a [földhivatali] döntést a jogi képviselővel eljáró ügyfél részére – a kérelmet elutasító határozat, valamint az eljárást megszüntető végzés kivételével – a jogi képviselője útján kell kézbesíteni.” Fejtsük meg, mit jelen ez. Az én olvasatomban egyszerűen ennyit: a földhivatal egyszerűen inszinuálja, lejáratja az ügyfél előtt a saját ügyvédjét. Minél többször olvasom ezt a rendelkezést, annál csalódottabb és indignálódottabb vagyok. Miért is kell a kérelmet elutasító határozatot az ügyvéd helyett, mondjuk ki bátran azt, amiről szó van: az ügyvédet kifejezetten megkerülve, az ügyfélnek megküldeni? Talán azért, hogy az ügyfél minél gyorsabban értesüljön róla, hogy a saját ügyvédje egy fajankó, aki még egy földhivatali tulajdonjog-bejegyeztetést se tudott neki elintézni? Ilyen szerencsétlen flótásnak ad pénzt azért, hogy a nevében eljárjon? Nem ezért? Ha nem ezért, akkor egyébért? Hol van az a jogbiztonságot erősítő indok, amely ezt a fölösleges, indokolatlan és sértő eljárást kikényszeríti? Ne keressenek a kollégák indokolást: a módosító törvénynek a CompLex szerint nincs hivatalos miniszteri indokolása. További kérdés, hogy a földhivatal – még a magyar anyanyelvét viszonylagos biztonsággal használó ügyvéd számára sem mindig könnyen értelmezhető földhivatali határozattal – az őszinte csodálkozáson túl – mit kezdene mondjuk az amszterdami vagy kuala lumpuri ügyfelünk? Tényleg: valaki komolyan végiggondolta a törvénymódosítás előtt, hogy a mondjuk a szentendrei körzeti földhivatal hogyan küldi majd ki az elutasító határozatot a, tegyük föl, kuala lumpuri ügyfélnek? Nyilván csak azért teszik majd ezt, hogy egyszerűbben és gyorsabban kommunikálhassanak vele, mint a szomszéd utcában dolgozó magyar ügyvédjével, ugye?

Komolyra fordítva: ez a rendelkezés súlyosan sérti az egész ügyvédség integritását. Semmibe vesz, megaláz minket és egyáltalán nem mellesleg több jogszabállyal is ellentétes. Nem kívánok visszaélni a kollégák idejével, ezért csak röviden: az érvényes meghatalmazással ügyfele képviseletében eljáró ügyvédet jogszerűen nem kerülheti meg semmilyen eljárásban részt vevő fél, még a közigazgatási hatóság, sőt, még a földhivatal sem. A Ptk. 222.§ szerint a másik félhez vagy az érdekelt hatósághoz intézett meghatalmazás alapján a meghatalmazott eljár az őt meghatalmazó képviseletében. Az ügyvédi törvény 26.§ (4)-(5) bekezdései is ugyanezt mondják: „a meghatalmazás feljogosítja az ügyvédet minden olyan cselekményre, amely a rábízott ügy szabályszerű ellátásával jár, így okirat, pénz és más vagyontárgy átvételére [ideértve nyilván a határozatot ]  is. Az ügyvéd képviseleti jogkörének korlátozása a hatóság vagy a harmadik személy irányában annyiban hatályos, amennyiben a korlátozás a meghatalmazásból kitűnik.” Ugyanígy rendelkezik továbbá a Ket. 40/A.§ (4)-(5) bekezdései is, s ezen semmi csodálkozni való nincs, ez így természetes. Milyen jogi alapon korlátozza tehát az ügyvédek jogait az ingatlan-nyilvántartásról szóló tv-t az új 2011:CCI.? Lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, de bátor vagyok ezt mondani, hogy a megoldás ilyen egyszerű: csak, mert úgy tetszett. Szívesen veszem mindazonáltal, ha tanult kollégáim segítenek megfejteni, hogy hol van a hiba az én logikámban és milyen jogi alapon lehet mégis megalapozott az ügyvédi hivatást földig alázó módosítás?

De ennél mehetünk még tovább is. Szerény véleményem szerint a kifogásolt rendelkezés még alkotmányellenes is lehet, mivel ütközik az alaptörvény  VI. cikk (1) bekezdésébe, amely ezt mondja: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy…jó hírnevét tiszteletben tartsák.” Még az ügyvédnek is joga van ehhez.  Egyáltalán nem tartom távoli összefüggésnek azt, hogy sérülhet az ügyvéd jó hírneve azáltal, ha a földhivatal az ügyfélhez küld egy olyan iratot, amelyből semmi egyéb nem derül ki, mint az, hogy az ügyfél saját ügyvédje képtelen volt eredményes munkát végezni, jól teszi, ha keres magának egy másikat.

Valóban: komoly társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy mindenki tökéletes munkát végezzen és soha, sehol, semmilyen körülmények között ne hibázzon. Ez igaz a pékekre – kik soha, semmilyen körülmények között nem süthetnek ehetetlen kenyeret -, igaz a sebészekre – akik soha, semmilyen körülmények között nem diagnosztizálhatják félre a pácienseiket és nem amputálhatják az egészséges lábat a fekélyes helyett. Igaz a szabókra – akik soha, semmilyen körülmények között nem szabhatják el a kuncsaft öltönyét. Igaz az atomerőművek mérnökeire is, akik soha, semmilyen körülmények között nem idézhetnek elő katasztrófahelyzetet. És igaz az ügyvédre, aki soha, semmilyen körülmények között sem felejtheti ki az ingatlan adásvételi szerződésből a feltétlen és visszavonhatatlan szavakat, mert ezzel romba dönti a jogállamiságot. Mert ha esetleg mégis kifelejtené, akkor a földhivatal legott, feltétlenül és visszavonhatatlanul feljelenti őt az ügyfelénél. Ugye a kollégák is érzik, hogy mennyire abszurd a hivatkozott törvénymódosítás?

Van egy javaslatom: ne álljunk meg az ügyvédeknél. Ha a kérelmet alkalmazásban álló jogtanácsos nyújtja be és a magas földhivatal az ő iratát tartaná bejegyzésre alkalmatlannak, akkor az elutasító határozatot (értsd tartalma szerint: a mószeroló levelet) ne a jogtanácsosnak, hanem inkább a vezérigazgatónak küldjék meg, így lesz biztosabb a kívánt hatás. Lennének még további ötleteim is, azokkal azonban nem fárasztom tanult kollégáimat.

Inkább tisztelettel arra kérem az országos Kamara vezetőségét – mivel a fentiekben leírt helyzet valamennyi magyar ügyvédet érinti és szakmai önérzetében mélyen sérti -, fontolja meg, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy jelezzük a jogalkotónak: ezúttal nagyon melléfogott. Feltétlenül, de – remélhetőleg, talán – nem visszavonhatatlanul.

(Megjelent a Pesti Ügyvéd 2012. februári számában.)